Lean IT – veszteségek az informatikában

A Lean IT “szüleinek” Steve Bell-t és Michael A. Orzen-t tartják. Ők indították útra a 2000 évek végén az informatikai vállalatok fejlesztésére szolgáló stratégiát, ami ötvözi a Lean gyártás (Lean Manufacturing) és a Lean szolgáltatások (Lean Services) alapelveket, így született meg a Lean IT. Kettőjük közös könyve 2010-ben jelent meg  “Lean IT. Enabling and Sustaining Your Lean Transformation” címmel. 

A Lean IT alapelvei megegyeznek az Lean-ből ismert alapelvekkel, Az informatika cégeknél a veszteségek eltávolításával, ebben az esetben is a veszteség olyan folyamat, amely nem tartalmaz hozzáadott értéket.  Valamint szintén kiemelt szerepet kap a dolgozók tisztelete, hiszen nélkülük egy IT cég sem lenne működő képes. Természetesen a Lean IT bevezetése is folyamatos és hosszútávú folyamat, évekbe telik míg a szervezet kultúrája teljesen magáévá teszi az alapelveket. 

Lehetőség az IT cégek számára 

A gyártó cégek a Lean-t szélesebb körben alkalmazzák jelenleg, mint a Lean IT-t az informatikai cégek. Számos elemző mutatott rá, hogy rengeteg a hasonlóság az informatika és a gyártás között attól függetlenül, hogy a gyártásban jellemzően fizikai terméket állítunk elő még az IT-ban szoftvert. Egy szoftver fejlesztő cég (vagy részleg) tehát közel ugyan azokkal a veszteségekkel fog találkozni, mint amikkel egy gyártó cég találkozik. 

Éppen a fentiek miatt utal minden jel arra, hogy hamarosan fokozódik a Lean IT iránti érdeklődés. Hiszen mára már odáig jutottunk, hogy az szoftverfejlesztés és üzemeltetés elengedhetetlen része lett az üzleti folyamatoknak.  Az elmúlt időszakban rengeteg példa bizonyítja azt, hogy a szoftverfejlesztés mára elengedhetetlen eleme lett a gyártásnak, hiszen egyre több eszköz működésének feltétele a megfelelően működő szoftver. 

Veszteségek a Lean IT-ban 

Eredetileg hét veszteség (muda) típust ismerünk, ez bővült ki a későbbiekben kilencre. A Lean IT összesen nyolc veszteséget különít el, az egyedüli ami hiányzik az a “Nem ergonomikus munkavégzés”. 

Hiba, utómunka 

Példa: Szabványtalan projekt kivitelezés 
Üzleti eredmény: Rossz ügyfél élmény, megnövekedett utómunka költségek 

Túltermelés 

Példa: Alacsony (hozzáadott) értékű alkalmazások, szolgáltatások szükségtelen szállítása 
Üzleti eredmény: Üzleti és informatikai eltérések, megnövekedett költségek 

Várakozás 

Példa: Lassú alkalmazások, hosszú válasz idők 
Üzleti eredmény: Csökkenő bevétel, lassú ügyfél kiszolgálás, csökkent termelékenység 

Rossz kommunikáció 

Példa: folyamatos jelentés a menedzsmentnek 
Üzleti eredmény: Félreértés (alul vagy felül kommunikálás) 

Szállítás 

Példa: On-site látogatások szoftverrel vagy hardware-vel kapcsolatban, fizikai audit 
Üzleti eredmény: Magasabb működési költségek 

Készletezés 

Példa: Nagy hardware raktárkészlet az eltérő infrastruktúra miatt 
Üzleti eredmény: Magasabb működési költségek 

Felesleges mozgás 

Példa: Tűzoltás szerű munkavégzés 
Üzleti eredmény: Csökkenő termelékenység 

Kihasználatlan emberi tudás 

Példa: Nincs helye az ötleteknek, monoton munkavégzés egyéni fejlődési lehetőség nélkül 
Üzleti eredmény: Tehetség szivárgás, munkaerő elvesztése 

Természetesen az ok-okozati összefüggés, azaz dominó hatás ugyan úgy jellemezheti a Lean It-ban veszteségeket, mint ahogy ez egy gyártó cégnél is előfordulhat. Ilyenkor ugyan úgy az 5W azaz 5 Why (5 miért) elvet használva eljuthatunk a gyökér ok-ig. 

Hiba nem csak a kódban hanem a vállalkozás folyamatában is lehet, de ott veszteségnek hívjuk

Lean IT eszközök 

A Lean IT egyaránt használ hagyományos Lean eszközökek (pl.: Értékáram térkép, PDCA, Kaizen, A3, 5s) és csatasorban állít több Six Sigma eszközt (pl.: DMAIC, DMEDI) is. Ezen nem is kell csodálkozni, hiszen a IT szektorban áll rendelkezésre a legtöbb adat, mégis a legfontosabbnak továbbra is a dolgozók ösztönzését, az üzleti folyamatok egyszerűsítését és a folyamatos fejlesztést tartják. 

Összehasonlítás 

A különböző szoftverfejlesztési (pl.: Agile, Scrum) metódusoktól eltérően a Lean IT célja nem az, hogy megmondja, hogy fejlesszünk egy szoftvert, hanem az, hogy a cég belső folyamataiban lévő veszteségeket megtalálja és eltávolítsa azokat. 

Steve Bell néhány évvel ezelőtt egy interjúban azt mondtak, hogy a tapasztalatai alapján az IT cégek költségeinek 10%-a veszteségből származik, gondoljunk csak bele, hogy ezt a 10%-ot mennyi helyen el lehetne költeni valós fejlesztésre. 

Használják idehaza? 

Hazánkban még viszonylag ismeretlen a Lean ezen ága, emiatt kevesen foglalkoznak vele, de jelenleg is tudok olyan cégről, aki Lean IT irányban indult el. Korábban volt arra próbálkozás, hogy életre hívjanak egy ezzel foglalkozó hazai konferenciát, de ennek mára már csak a facebook oldala érhető el. 

Kérdésed van? Nem értesz valami?

Szeretnél valakivel beszélgetni a Lean / Lean Startup / Lean IT-vel kapcsolatban, de nem tudod kihez fordulj? Foglalj időpontot egy beszélgetésre ha elakadtál és beszéljük meg a problémádat!

Scroll to Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás